a szlovák nyelvet anyanyelvi
szinten beszélem
A Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem külkereskedelem szakon. Kiemelkedő tanulmányi eredményeimért, és a szakdolgozatom kidolgozása során tanúsított kreatív megközelítésemért elnyertem a Merkúr Alapítvány egyedülálló díját. Két és fél évig Budapesten is éltem, és államvizsgát tettem le magyar nyelvből. A szlovák tanulmányaimnak köszönhetően, valamint annak, hogy több mint tizenhárom éve a szlovák fővárosban élek, a szlovák nyelvet anyanyelvi szinten beszélem.
Magyar ajkú családban nőttem fel egy szlovák–magyar határmenti községben, Szlovákiában. Mondhatni, hogy már gyermekkorom óta fordítok és tolmácsolok.
Több, mint tíz éve állok teljes munkaidőben ügyfeleim rendelkezésére, és ez idő alatt több ezer oldalt fordítottam le: több száz szerződést, határozatot, honlapszöveget, több tucat termékkatalógust, különböző szakszövegeket (az orvostudomány, történelem, építőipar, turizmus és kultúra területén), három szakkönyvet (marketing, általános orvostudomány és táplálkozás területén), négy munkafüzetet alapiskolás tanulók számára és sok más anyagot.MI MINDENT FORDÍTOK?
Torgyik Tibor, TT Logistics Kft.
„Megérkezett a fordítás. Köszönöm a gyors, profi ügyintézést!”
Nyitrai Szabina, Slate Design Kft.
Farkas Krisztina, Good Wood s.r.o.
„Elolvastuk a szerződést. Teljes mértékben meg vagyunk vele elégedve. Külalakban, szövegezésben tökéletes. Mi jó szívvel ajánljuk Önt az ismerőseinknek a jövőben, valamint hasonló ügyekben mi is számítunk Önre.”
Bara István, ügyvezető, VITAFLÓRA Kft.
„Köszönöm szépen a gondos, figyelmes munkát. További jó munkát kívánok, ha lesz fordítási igény feltétlen Önöket fogom keresni.”
Sulyok Tibor, ESTÉ - Credit Side Kft.
„Melinda készséges, pontos és lényegre törő! Külön tetszett, hogy – hőszivattyúkról lévén szó – alaposan felkészült a szakszavakból.”
Attila László, Country Manager, QUANTIS, Magyarország
„Tolmácsolásban gyors, frappáns, hamar feltalálja magát váratlan helyzetekben, pozitív kisugárzású, alázatos a szakma és az ügyfél irányában, pontos, megbízható tolmács…”
László Dévényi, MLM Akadémia, Magyarország
„Hálás köszönettel tartozom Melindának a rendkívül felelősségteljes és odaadó munkájáért! Kifejezett nagy hangsúlyt tett arra, hogy tényleg tökéletesen megértse az általam átadni kívánt gondolatokat, és azt olyan módon fordítsa le, hogy az valóban tökéletesen azt adja az olvasó számára is. Az első olyan fordító, akivel két évtizedes pályafutásom során találkoztam, aki valóban teljes felelősséget vállalt ezért. Nagyon, nagyon köszönöm!”
Balatoni Gábor, KamionKARTELL.hu
„Mivel esetünkben az egyik legbonyolultabb feladatról van szó, rendkívül fontos az elvégzett munka szakmaisága, minősége. Egy pontatlan fordítás nemcsak a cégünkről kialakult pozitív képet rombolná, hanem adott esetben nagy összegű kártérítési következményekhez is vezethetne.
Nagy örömünkre szolgál, hogy megbízható partnerre találtunk.
Marczi Melindával a kezdetek óta kifogástalan az
együttműködés, sőt elmondhatjuk, hogy a határidők és a vállalási díjak
tekintetében is teljesen elégedettek vagyunk.”
Bridge Intelligent Translations s.r.o.,
Mesačná 15, 821 02 Pozsony,
közösségi adószám: SK2120218001,
Szlovák Köztársaság
Copyright © 2022 Bridge Intelligent Translations s.r.o. Minden jog fenntartva.